Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Az alábbi esküszöveget sohasem fogjuk Fekete-Győrtől hallani.
„A Magyar Honvédségben nem nyüszítve menekülő vörös rókákat, hanem a haza fegyveres szolgálatára alkalmas, a magyar nemzethez hű honvédeket képeznek. Így az alábbi esküszöveget sohasem fogjuk Fekete-Győrtől hallani: »Én, Fekete-Győr András esküszöm, hogy MAGYARORSZÁGOT HÍVEN SZOLGÁLOM, hűséges honvédje leszek. Magyarország függetlenségét, az állampolgárok jogait és szabadságát bátran, a törvények betartásával és betartatásával, a rám bízott honvédek és fegyverek erejével, ÉLETEM ÁRÁN IS MEGVÉDEM. Elöljáróim parancsainak engedelmeskedem, alárendeltjeimet jogaik tiszteletben tartásával vezetem, róluk emberséggel és felelősséggel gondoskodom. ISTEN ENGEM ÚGY SEGÉLJEN!«”